Khariszok

A khariszok (görögül: Χάριτες, Rómában Gratiae) a görög–római mitológiában a báj, a kellem, a jóság, a kreativitás, a termékenység istennői, akik a természet harmóniáját testesítették meg. Hárman voltak: a legfiatalabb Aglaia a Ragyogó, Euphroszüné az Öröm és a legidősebb Thaleia a Virágzó.^[1] A római korban gráciák néven szintén a kegyesség és szépség istennői voltak.

A khariszokat leggyakrabban Zeusz és Eurünomé lányaiként említik, de néhol megjelennek mint Dionüszosz és Aphrodité, vagy mint Héliosz és a naiasz Aegle gyermekei. Ők a föld termőképességének védelmezői, az emberek jótevői – kicsíráztatnak mindent, ami szemet–lelket gyönyörködtet, az ifjúságnak ők adnak testi–lelki szépséget. Ezért ők a szerelem védői, a kegyesség, a hála pártfogói, a múzsák mellett ők a költészet, zene és tánc patrónái és egyben a művészet nagy mesterei is. A khariszokat, mint az öröm megtestesítőit néhol az erinnüszök, a harag istennőinek ellentétpárjaiként is értelmezik. Aphrodité, Apollón és Dionüszosz kísérői; alakjuk olykor a hórákéval olvad egybe. A korai görög mítoszok komoly, méltóságteljes istennőként mutatják be őket. A késő hellenizmus idején – főként a költői hatásra – a khariszokról alkotott kép megváltozott, veszített komolyságából és alakjaikkal a vidámság és játékosság párosult. Homérosz szavai szerint, mint vidám leányok Aphroditét, a szerelem istenasszonyát kísérik. A tiszteletükre rendezett Khariszia ünnepek misztikus éjszakai szertartásaira az emberek mezei virágokból készítettek áldozati csokrokat, énekkel és tánccal hódoltak nekik.

A Delphoi közelében eredő Kephizosz (Cephissus) folyó a khariszok szent helye.

1. ↑ Hésziodosz: Istenek születése, 910-911.